A teleszkóp egy optikai műszer, amely lencséket vagy tükröket és más optikát használ a távoli tárgyak megfigyelésére. A fénynek a lencsén keresztül történő törését vagy a homorú tükör által visszavert fényt használja fel, hogy belépjen a kis lyukba, és konvergáljon a képalkotáshoz, majd áthaladjon egy nagyító okuláron, amelyet „tisztánlátónak” is neveznek.
A teleszkóp első funkciója a távoli tárgyak nyitási szögének felnagyítása, így az emberi szem kisebb szögtávolságú részleteket is láthat. A távcső második funkciója, hogy az objektívlencse által összegyűjtött pupilla átmérőjénél jóval vastagabb (akár 8 mm-es) sugarat küldjön az emberi szembe, így a megfigyelő olyan halvány tárgyakat láthat, amelyek korábban láthatatlanok voltak.
1608-ban Hans Liebersch, egy holland látszerész egy kétlencsére bukkant, amely jól látta a távoli tárgyakat, és ihletet kapott az emberiség történetének első távcsőjének megépítéséhez. 1609-ben az olasz firenzei Galileo Galilei feltalálta a 40-szeres duplatükrös távcsövet, amely az első gyakorlati távcső volt, amelyet tudományosan használtak. Több mint 400 éves fejlesztés után a teleszkóp egyre erősebb lett, a megfigyelési távolság pedig egyre messzebbre került.