A csillagászati távcső egy optikai műszer, amellyel távoli égitestek, például csillagok, bolygók, műholdak és galaxisok nagyított képét láthatják.
A csillagászati távcső azon az elven működik, hogy ha egy nagyítandó tárgyat nagy távolságra helyeznek el a teleszkóp objektívlencséjétől, akkor a tárgy virtuális, fordított és nagyított képe keletkezik a tartott szemtől a legkülönbözőbb látástávolságban. közel a szemdarabhoz.
Egy csillagászati távcső két konvex lencséből áll: egy O objektívből és egy E szemlencséből. A csillagászati teleszkóp objektívlencséjének fo fókusztávolsága nagy a szemlencse fe gyújtótávolságához képest. Az O objektívlencse rekesznyílása pedig nagy a szemlencsékéhez képest, így több fényt tud fogadni a távoli tárgyból, és világos képet alkot a távoli tárgyról. Mind az objektív, mind a szemlencse két csúszócső szabad végeire van felszerelve, egymástól megfelelő távolságra.
https://www.barrideoptics.com/astronomical-telescope/portable-f30070m-astronomical-telescope.html
A csillagászati távcső működését bemutató sugárdiagram az ábrán látható. Egy égi test, például csillagok, bolygók vagy műholdak párhuzamos fénysugára esik a távcső objektívlencséjére. Az objektív az égitest valódi, fordított és kicsinyített A'B' képét alkotja. Ez a kép (A'B') most az E szemlencse tárgyaként működik, amelynek helyzete úgy van beállítva, hogy a kép a fe' fókusz és a szemlencse C2 optikai középpontja között legyen. Most a szemdarab virtuális, fordított és nagymértékben felnagyított képet alkot a végtelenben lévő tárgyról. Amikor egy tárgy végső képe a végtelenben jön létre, a teleszkópról azt mondják, hogy "normál beállításban" van
Meg kell jegyezni, hogy a csillagászati távcső által készített objektum (például csillagok, bolygók vagy műholdak) végső képe mindig fordított az objektumhoz képest. De nem mindegy, hogy a csillagászati távcső által alkotott kép fordított vagy sem, mivel az égitestek általában gömb alakúak.